Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

1.nap

2017-01-22

Túl az első napon.
Hatalmas csalódás, persze pozitívan.
A kórház falain belül teljesen más fogadott, mint amire számítottam. Beérve a terembe, kipakoltunk, és vártuk a gyerekeket. Nem tudtam mire számítsak,de ahogy bejöttek, mosolyogva, és életvidáman, picit megkönnyebbültem. Egy kisfiú mellé ültem le, aki beszélni sem tudott, de végül is nagyon jól megértettük egymást. Nyomdáztunk és színeztünk.
Az első napon más gyerekkel nem is foglalkoztam, azaz nem ültem más mellé. Végig próbáltam egy gyerekre koncentrálni, és mellette jól érezni magam. Azt hiszem jól ment, a kisfiú is nagyon aranyos volt, megölelt, és mosolygott rajzolás közben, Végig beszéltem neki és segítettem neki mindenben. Egy kis füzetet ragasztottam neki, ő színezett bele, ráírtuk a nevét.
Hamar elment az első alkalom, fel sem tűnt az idő múlása, annyira lekötött a foglalkozás engem is. Ahogy körülnéztem minden csoporttársam jól érezte magát és próbált a gyerekek kedvében járni.

Hozzászólások (0)